2011. március 17., csütörtök

lemaradás

huhh...sok minden történt. a lényegesek közül az első az, hogy elköltöztünk a gorgie kissé sötét elejéről a leith világos. sirály csacsogásos végére:) Lakótársain Teri és David, született skótok:) e-bay-ezésből élnek, de a lány például "űrmérnökként" végzett, a phd-ját is vmi. űrrobotokkal kapcsolatos dologról írta. Azonban mikor el kezdett dolgozni a szakmájában, akkor rájött, hogy ez nagyon stresszes meló, uh inkább mást szeretne csinálni. Minden évből fél évet nem itthon töltenek, most, április 14-én Dél-Amerikába indulnak majd, Gyuri és én pl már a 2. magyar párjuk vagyunk:) Mindenféle különleges országban jártak már, többek között Indiában is. Szereznek maguknak kapcsolatokat, beszállítókat, akik küldik nekik a sok érdekes cuccot (relatíve olcsón) és ők tovább passzolják. Itt UK-ban ebből meg lehet élni, otthon nem hinném...bár ki tudja, de én személy szerint nagyon elcsodálkoztam ezen a dolgon. Teriék nagyon kedvesek. Mindenfélében segítenek és tök úgy viselkednek velünk, mintha vendégek volnánk itt. Tegnap még meg is vacsoráztattak:) vmi írtóóó finom, csípős, wokos kaját ettünk. Egy ideje gondolkodtam rajta, hogy kéne vmi jó, magyarosat főzni nekik:) tegnap el is döntöttük mi lesz: palócz leves és túrógombóc:) ők nem nagyon ismerik ezeket ugyebár...
Aztán...óóó! Telefonon már lebeszéltem egy állásinterjút, voltam is rajta és már egy próbanapon is túl vagyok:) Egy igencsak fényűző hotelben housekeeperkedtem, de nem vettek fel...mert túl lassú vagyok...hát ez van...most mit csináljak? én azt hittem inkáb alaposnak kell lenni, mint nagyon gyorsnak, de hát nem...főleg gyorsnak kellett volna lenni...majd legközelebb. Mondjuk elég kellemetlen is volt a hely, mert MINDENKI!!! lengyel volt, de komolyan. és persze egymással csak és kizárólag lengyelül beszéltek...:S mert hát ugye angolul azért értek vmennyire, de lengyelül:) ááá, eleve iszonyú kellemetlen volt a nap, uh bevallom mikor végre kiszabadultam onnan még kicsit pityeregtem is, mert olyan feszült voltam, hogy ihaj-csuhaj.
Most meg épp angol tanfolyamra járunk Györgyömmel:) 2 hét, ingyenes. No itt meg mindenki spanyol:) de nagyon aranyosak, bár alig értem mit beszélnek. Nekünk magyaroknak mázlink van, hogy van ny, gy, ty, ú,ű, dzs, dz, cs meg mindenféle fura betűnk, ezáltal mi szinte mindent ki tudunk mondani:) de szegény spanyolok...hát ők a job-ot, a john-t és az össze j-vel kezdődő szót azt j-vel is ejtik:D nem ám "dzsob" meg "dzson" hanem job meg jón :D nagyon jópofa:D meg a "s" betű se nagyon megy... sziszegnek:D she = szi :) én meg csak nézek h mizu:D de vmelyik nap egy Mercedes nevű lánnyal amennyire mind2en tudtunk, annyira elbeszélgettünk:) asszem mi 2en kb egy szinten vagyunk, így jól el voltunk:)
tegnap plö kifejezetten skót kifejezéseket tanulgattunk:) (gyuri szerint ezek nem kifejezések, majd ti eldöntitek)
pl:
a thanx-et lazán lerendezik annyival h "ta"
a yes, az aye :D
elköszönésként pedig előszeretettel használják a catch you- t :) háhá
most egyenlőre ennyi! majd jelentkezem még!:D

ps: ja, csak úgy mellékesen az összen nagy múzeum és ilyesmi ingyen van!!! uh láttam ingyé'!!! élőben van Gogh képeket, Seurat-ot, Degas-t és hasonló "kis" festők műveit!

cheers

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése